Megjelent: 1989. szeptember
Az elmúlt évtizedek településpolitikáját a saját mindenhatóságába vetett hit jellemezte. Ez részben az államszocialista rendszerből fakadt. Mindenhatónak vélte magát a párt és az állam is, tehát az általuk megfogalmazott társadalom-, gazdaság-. kultúr- vagy településpolitikára is feltételeződött a hatalom akaratának szabad érvényesülése.
Az 1964-ben elkészített Településfejlesztési Keretterv a városok fejlesztési adottságait az ipartelepítés adottságai szerint rangsorolta, a falvak kétharmadát pedig életképtelennek nyilvánította, mivel a szocialista falu minimális létszámát 3000 főben jelölte meg. Az 1971-ben minisztertanácsi határozattal jogerőre emelt országos Településhálózat-fejlesztési Koncepció is centralizált településirányítást feltételezett. A településpolitikában a helyi önkormányzat vagy a helyi hatalom tényleges működése a kö
zelmúltig abszurdnak tűnt. A települések sorsát elsősorban a centralizált politikai modell döntötte el, mely nem tűrt helyi önkormányzatot, nem tűrte el a helyi társadalom integrációs törekvéseit. A települések fejlődése a központi támogatás, elosztás függvénye volt, mely jelentős előnyöket biztosított a döntésekhez közelálló, főleg nagyvárosi településeknek, súlyos hátrányt jelentett az alárendeltségi lánc utolsó pontját jelentő falvaknak.
Miközben hangoskodva szidjuk hatalmaskodó „szomszédunk” bulldózerpolitíkáját, nem vesszük észre a környezetünkben levő falvak leépülését, emberi, anyagi, erkölcsi értékeinek elpusztulását.
– Tagközsége, társközsége vagy gyarmatközsége vagyunk-e Siklósnak? – kérdezik tőlem a máriagyűdi lokálpatrióták, és meghallgatva érveiket, kéréseiket, nincs mit válaszolnom, csak az előzőekben leírt koncepciók „eredményeinek” krónikása lehetek. A virágzó, életképes kisközség elnyomorításának, önállóságvesztésének menetrendje modellértékű, logikus és embertelenül racionális:
- Tsz-szervezés.
- Az önálló tanács megszüntetése
- Iskolakörzetesítés megszüntetése.
- Tsz-összevonás — a községi tulajdon értékesítése.
- A község nevének megszüntetése.
A kiszolgáltatottság Siklós-Máriagyűd kapcsolatában, még a közös tanácsok és tagközségek kapcsolatánál is erőteljesebb, ugyanis ez utóbbi kapcsolatba már beépítették az elöljáróság intézményét is. Máriagyűd egyedüli képviseletét a HNF helyi szerve jelenti. Mint lehetőséggel élnének, de hol, kit keressenek meg és ki segít?

Fotó: Bencs Jánosné
A panaszok, kérések nem egyéniek, és mindig éreztetik a falu közösségének összetartását, igényét a
döntések meghozatalában való részvételre, tettrekészségét a köz érdekét szolgáló célok megvalósításában.
A kérések a hivatalos fórumokat megjárták, a válasz ismerős:
– Van fontosabb… Visszatérünk rá… A következő ötéves terv… stb.
Mit is kérnek?
1. A teho-t egy új ABC jellegű üzlet kialakítására szavazták meg, ebből semmi nem lett. A jelenlegi üzlet áruválasztéka még az előző évekhez viszonyítva is rosszabb. Kérés sokszor az Áfész felé, eredmény nincs.
2. Közösségi helyisége nincs a községnek! A községháza – kocsma lett, a tanácsház – óvoda, az iskola a siklósi kisegítő csoporté.
3. Legyen elöljáróság, amit a község népe választ! Az elöljáróság rendelkezzen a lakossági létszámnak megfelelő normatív költségvetéssel.
4. Utcanév-választását a lakosság kezdeményezhesse, véleményezze!
5. A Hősök terét átalakítani több funkciójú parkká! (játszótér, kispálya a gyerekeknek).
6. A vallási turizmus lehetőségeinek, feltételeinek javítása, a bevételek helyi fejlesztésre fordítása!
7. A település eredeti nevének megtartása!
– Ez az egész? — kérdezem csodálkozva.
– Igen! A falu mindenben részt vállalna.
Már csak beszélgettünk a lehetőségek elmulasztásáról, amikor felvetődik a falu közösségi tulajdonába tartozó értékek sorsa (rét, legelő, kőbánya). Amíg az épületeket a tanács értékesítette jó-rossz célra, a köztulajdon ezen részét a tsz birtokolja és értékesíti. Csak példaként: a kőbánya a 70-es években 3 millió Ft-ért került más tulajdonába, a falu legelőjét napjainkban adta bérbe a tsz szántóföldként a lovasklubnak. A község tulajdonát, ha szükséges volt, közös célok érdekében régen is értékesítették, és kapom a példát: A falu elöljárósága 1933-ban a Bürü-tanya 100 kh-ját eladta. A falu népének döntése alapján bekötő út, park és a falu összes útja elkészült az eladási árból.
Szakkönyv a településpolitikáról: „A településpolitikának végül is igen banális a célja: a lakosság érezze jól magát a lakóhelyén. E jó közérzet feltétele a foglalkozás (jövedelemszerzés) lehetősége (helyben vagy elérhető közelségben), a szolgáltatások elérhetősége, a település közösségéhez fűződő érzelmi, kulturális vagy presztízs jellegű kapcsolatok. Ezek a feltételek csak a helyi társadalom érdekegyeztetési mechanizmusában alakíthatók ki.”
Ám kivel egyeztessék érdekeiket a máriagyűdiek? Mi lesz a többi kisközséggel?
Nagy Pál
