A Városi Tanács október 3-i ülésén a nyugdíjasok és az értelmiség helyzetéről tárgyalt
Megjelent: 1989. November
Kezdhetném azzal is, hogy a tanács szeptember 26-i üléséről tudósítunk, ugyanis az akkori tanácsülés „az érdeklődés hiányában” elmaradt. (Természetesen el lehetne gondolkozni azon, hogy mennyire fontosak ezek a tanácsülések, ha pont azok nincsenek jelen, akiknek feladatuk lenne a választóikat képviselni.) A megismételt tanácsülésen a napirendi pontok tárgyalása előtt jelentés hangzott el a lejárt idejű határozatok végrehajtásáról, valamint a Végrehajtó Bizottság legutóbbi tanácsülés óta végzett munkájáról. Ebben a témakörben szólalt fel Földinszki István, aki a Váralja utcában épült út minőségi problémáival fordult a tanács felé, valamint Varjú Ferenc, aki a tornacsarnok régebben megvásárolt tetőszerkezetének állagmegóvása érdekében kért szót.
Először a Siklóson élő nyugdíjasok helyzetével foglalkozott a tanács. A beszámoló főbb gondolatai a következők voltak:
Nyugdíjasok életkörülményei
„Az idős emberek anyagi-szociális viszonyai nagymértékben differenciáltak. A legfrissebb adatok alapján a 2170 fő nyugdíjas legfőbb jövedelmi, megélhetési forrása a nyugdíja, összegszerű csoportosításban az alábbi: 4000,- Ft alatti nyugdíjas 994 fő (45,8%-a). 4-6000 Ft közötti nyugdíjas 852 fő (39,2%-a), 6000-
8000 Ft közötti nyugdíjas 232 fő (10,7%-a), 8000 Ft feletti nyugdíjas 92 fő (4,2%-a). Látnunk kell, hogy 994 fő nyugdíja a létminimum körül van. Az ide tartozók többsége a magas életkor, a labilis egészségi állapot, a nem megfelelő családi körülmények miatt jövedelmét kiegészíteni nem tudja, ezért nehéz helyzetben van. Az egyedül élők helyi mércével mérve is szegénynek számítanak. Súlyosbítja a helyzetet, ha a kevés nyugdíjból eltartottról is gondoskodni kell.
A tíz évvel ezelőtt nyugdíjba kerülők egybehangzóan bizonyítják, hogy nyugdíjuk reálértéke 35%-kal csökkent. Jövedelmüket jelentő nyugdíj és kiegészítő jövedelem, az egyéb kiadásaikat a lakásfenntartás, az élelmiszer, gyógyszer szinte kimeríti. Ruházkodásra, lakásfelszerelés pótlására, nyugdíjukból üdülésre nem futja. A városban 102 fő rendszeres segélyezettet tartunk nyilván. Lehetőséget teremtünk részsegélyek kiutalásával arra, hogy a nagyobb terhet jelentő kiadásaikat (tüzelővásárlás, ruhanemű pótlás, lakáskarbantartási munkák) fedezni tudják. Éves átlagban ennek nagysága közelít az 500 000 Ft összeghatárhoz.”
A beszámoló kiegészítőjeként videofilmét vetítettek a nyugdíjasok életéről. A tájékoztató után Jeszenszky József közölte a tanáccsal, hogy a „maga részéről és a város körzeti pártalapszervezet 1-es alapszervezete részéről egyetért és elfogadják a tanács jelentését” . A helyzet megoldásaként javasolta a tanácsnak, hogy „mélyrehatóbb és konkrétabb javaslatokkal éljen és szorgalmazza a kormányt, hogy ilyen irányban lépjen” . Javasolta, hogy a tanács jobban figyeljen oda a segélyek elosztására, hogy az arra valóban rászorulók kapják, valamint a város állattartásra vonatkozó beosztását vizsgálják felül.
Ezt követően Almamelléki Károly kapott szót, és kifogásolta az egyik határozati javaslat időpontját, mely a városi tanács feladatául tűzné ki, hogy dolgozzon ki új komplex szociálpolitikai programot 1990. december 31-ig. Mint azt elmondta, ez az időpont azt jelentené, hogy ezt a feladatot már az új tanácstestületre testálná. Javasolta továbbá, hogy a segélyeket ne kérni kelljen, hanem a rá
szorulók minden kérelem nélkül, bizonyos időközönként kapják meg.
Szujkó Margit szorgalmazta, hogy a segélyezést tényleg azok kapják meg, akik a legrosszabb helyzetben vannak.
Lukácsi Sándorné kiemelte, hogy a segélyezésre javaslatot bárki adhat, tehát a különböző pártokon és társadalmi szervezeteken kívül a nyugdíjasklub, sőt akár a szomszéd is.
Dr. Czinczár Ede felvetette, hogy a segélyek elosztásánál felmerült, hogy valóban azok kapják-e meg a segélyt, akik rászorulnak. Amikor a tanács nyilvánosságra hozta a segélyezésben részesülők névsorát, az személyiségi jogokat sértett. „El kellene dönteni, bizalom vagy nyilvánosság” – mondotta Czinczár Ede
felszólalásában.
Dr. Máté János, a hatósági osztály vezetője elmondta, amióta ő a tanácson dolgozik, nem érkezett konkrét bejelentés, hogy valaki jogtalanul veszi fel a segélyt. Ezért kérte a tanácstagokat és egyáltalán mindenkit, hogy konkrét jelzést kér, ki az. aki jogtalanul veszi fel a segélyt. Erre azért van szükség, hogy ne terjedhessen mende-monda arról: X vagy Y nem jogosult a segélyre.
Horváth Alajos javasolta, hogy januárban tárgyalja meg a tanács a segélyezésre vonatkozó programot.
Krebsz János szerint ne a segélyezettek névsora legyen nyilvános, hanem az odaítélés elvei. A vita lezárásaként szavazásra bocsátották az elhangzott kiegészítésekkel együtt a beszámolót, melyet a tanácsülés egyhangúlag elfogadott.
Második napirendi pontként az értelmiség helyzetét tárgyalta a testület.
Kiemelések a beszámolóból:
A helyzetfeltárást, s értékelést megnehezítette az a tény, hogy nem támaszkodhattunk hasonló típusú vizsgálatok természetes forrásanyagára, e réteg helyzetének korábbi szisztematikus felméréseire. Tapasztaltunk bizalmatlanságot, a megkérdezettek egy része nem vállalta a válaszadást, vagy a válaszolók közül is többen a kérdések egy részére nem adtak választ. A felmérés azonban így is tükrözi az értelmiség rendezetlen helyzetét, túlterhelését, elbizonytalanodását, romló közérzetét. A város üzemeiben, intézményeiben, egyéb egységeiben közel 400 diplomás dolgozik. A 25 éves és idősebb népességhez viszonyítva súlyuk jelentős, arányuk meghaladja az 5%-ot. A felmérésben részt vevő értelmiségiek mindegyik területen a munkát legjobban nehezítő tényező között első helyen a tárgyi feltételek hiányosságait, a gyenge technikai felszereltséget, az épületek rossz állagát, az elfogadhatatlan munkakörülményeket, alkalmatlan szervezeti felépítési, merev jogi szabályozást stb. jelölte meg.
A vitában először dr. Czinczár Ede kért szót. Felvetette, hogy a felmérésben nem mindenki vett részt.
Mayer György jelezte, hogy a műszaki értelmiségre vonatkozóan az egy főre jutó állóeszköz érték a megyében a legalacsonyabb.
Szujkó Margit kiemelte annak fontosságát, hogy a pályakezdő értelmiség lakáshoz jutási esélyei javuljanak. Tragikusnak nevezte azt a helyzetet, ahol a pályakezdő pedagógus bérének több, mint 50%-át
teszi ki az az OTP-részlet, amit fizetnie kell. Mint elmondotta: „Ezek a tények nem köztudottak. Köztudott az, hogy a pedagógusok mikor kapnak fizetésemelést, illetve mikor hallatják a szavukat a fizetésemelés érdekében. Nem tud tisztességes értelmiségi lenni az a diplomás, aki ahelyett, hogy önmagát művelné,
ahelyett, hogy szakmai felkészültségét szélesítené, azért kénytelen dolgozni, hogy biztos jövedelme legyen a családjának, ki tudja fizetni az OTP-t, tudjanak a gyerekei enni és ruházkodni. S ezt tudomásul vesszük vagy nem, ez így van” — mondotta Szujkó Margit, majd javasolta, hogy a tanács tartson fenn lakásokat az
egyszer talán megépülők közül a letelepedni vágyó pályakezdő értelmiségieknek.
★
Az elhangzottakkal kapcsolatban engedtessék meg néhány személyes tapasztalatom, véleményem.
Eléggé elszomorító tény az. ha valaki 30, 35, 40 év munka ,,gyümölcse”-ként kénytelen szembenézni a szegénységgel, vagy hogy nevén nevezzem a dolgot: a nyomorral. Egyre több nyugdíjasnak álom csupán a tisztes életvitel kialakítása, főleg akkor okoz ez problémát, ha ő maga a létminimum alatt tengődik. A beszámolóban is említett tény, hogy nyugdíjasainknak a nyugdíjból nem telik ruházkodásra, lakásuk állagmegóvására. Tehát döntő befolyással lehet nyugdíjas éveik alakulására az a tény, hogy milyen
anyagi körülmények közül vonultak nyugdíjba. Nem hiszem, hogy bárkinek is titkolt és dédelgetett álmai között szerepelne az, hogy öregkorában mindenféle segélyre lenne utalva azért, mert mindennapos létszükségletét kívánja biztosítani.
Talán ugyanilyen szomorú tény, ha valaki 16-17 év tanulás után, pályakezdőként olyan körülmények között kénytelen élni, ahol a legfőbb gondja a családja megélhetésének biztosítása. Fizetésének döntő hányadát törlesztésre fordítja, mert hitelek nélkül egyszerűen képtelen lenne emberhez méltó feltételeket biztosítani magának és családjának. Teljes mértékben osztom azt a gondolatot, miszerint: ,,nem helyes, ha egy diplomás (akinek valahol irányító és nevelő szerepe is van) ahelyett, hogy önmagát művelné (hogy meg tudjon felelni az előbb említett elvárásoknak), azért kell dolgoznia, „hogy biztos jövedelme legyen a családjának, hogy fizetni tudja a részleteket, hogy enni és ruházkodni tudjanak a gyerekei”.
Mert mi is történt? A tanács napirendre tűzte, megtárgyalta, elfogadta ezeket a kérdéseket. De ha közelebbről vizsgáljuk a különböző élethelyzeteket, azt látjuk, hogy Kovács néni továbbra is nyomorog és télen megfagy szinte, mert egyszerűen nyugdíjából nem telik olyan „luxus”-cikkekre, mint szén, hús stb. (Most itt felsorolhatnám az összes fogyasztási cikket, de helyhiány miatt nem teszem.) Kovács nénit nem nyugtatja meg az a tény, hogy a tanács napirendre tűzte, megtárgyalta, elfogadta az ő és sorstársai problémáit.
Valamint nem segít Szabó diplomáson sem, aki a családjával a szüleinél lakik 75 m2 -en. Ez az ország bagóért használja fel szaktudását, (Hogy is volt a rabszolgákkal?! Csak annyit adtak nekik enni, amennyivel kihúzták másnapig.) és ennek a kevés pénznek nem kis hányadát egyből vissza is adja mint törlesztést. Egyszóval Szabó diplomást nem vigasztalja az a tény, hogy a tanács napirendre tűzte, megtárgyalta, elfogadta az értelmiség helyzetével foglalkozó beszámolót….
★
A harmadik napirendi pontot, mely javaslat – a Tanácsi Önkormányzatok Országos Szövetsége közgyűlésének állásfoglalása – volt, a tanácsülés vita nélkül egyhangúlag elfogadta.
G. T.
