Képtelen történet – Első kép
Megjelent: 1989. október
Ha szegény H. Dezső zöldségkiskereskedő előre tudta volna, milyen csalódást okoz számára az az üveg, melyet a tenger sodort lábaihoz, midőn lúdtalpait áztatta a Riviéra kies partján, bizonyára hozzá sem nyúlt volna soha az életben. De H. Dezső nem tudta; így hát óvatosan lehajolt – nehogy a kezében levő pohárból egy csepp Tennessee whisky is piszkítsa a vizet -, és ujjai közé csippentette a tengeri kagylókkal sűrűn borított palackot. Felemelte, megforgatta a napfényben, de nem látott át rajta, így nem vett észre semmi különöset, csak magában állapította meg, hogy bizony elég súlyos. Kicammogott a sárga fövenyre, kezében a kristálypohárral és a formátlan palackkal, letette a poharat és elővette a kését, megkaparta az üveg oldalát. A lassan tisztuló üvegfalon keresztül egyre jobban észrevehető volt, hogy belül papírlapok találhatók. H. Dezső egyre vadabbul kaparta az üveget, miközben agyában rögtön lázas gondolatok kezdtek kavarogni, a múlt homályából előtörtek egy régen olvasott regény sorai, melyben a főhős palackpostán értesült az elrejtett kincs hollétét illetően. Ledobta magát az árnyat adó napernyő alá, ölébe
helyezte az üveget és szólt a lányainak, kik éppen vörös kaviár majszolgatásával voltak foglalatosak, hogy hagyják abba a zabálást, és töltsenek egy kortyot a poharába. Óvatosan körülnézett, miközben szíve egyre vadabbul kalapált, de úgy tűnt, senki sem figyeli, mindenki a saját dolgával és a vonzó, monokinis lányok vizslatásával van elfoglalva. A körülményekhez képest nyugodtan helyezte az üveget szatyrába, kortyolt egy nagyot a whiskyből és elhatározta, hogy most azonnal megnézi, milyen papírokat rejt a palack. Mivel a parton mégsem törhette össze – feltűnő lett volna – , szólt a feleségének, hogy visszavonul. Az asszony felnézett a homár lakmározásából, és tudomásul vétele jeléül bólintott, majd ismét beletemetkezett a lakmározásba.
H. Dezső kezébe vette a szatyrot és visszavonult a szállodába. A lakosztályba érve első dolga volt, hogy kihelyezze az ajtókilincsre a Do not disturb feliratú táblácskát, majd a biztonság kedvéért kétszer elfordította a kulcsot a zárban. Végre megnyugodott, a palack biztonságosan a tulajdonát képezte. Óvatosan ruhákba bugyolálta, hogy a törés ne okozzon nagy zajt, és két kézbe fogva a dohányzóasztalon levő kristály hamutartót, lesújtott. Halk reccsenés hallatszott. Félredobta a hamutartót és gyorsan bontogatni kezdte a csomagot. A kibomló ruhákból apró csörgéssel hullottak szerteszét az üveg- és kagylómaradványok, legvégül pedig előkerültek a megsárgult papírlapok. Remegő ujjakkal lapozta őket, arcára csalódottság ült ki, melynek nyomatékaként egy – a kurva életbe! – szitkozódás is elhagyta kiszáradt torkát, lévén a papírlapokon nem volt semmi! Üresek voltak. Már éppen azon volt, hogy összegyűri és apró cafatokra szaggatja a lapokat, mikor szürkeállományában felderengett és megvilágosodott egy gondolat: mi van, ha vegytintával vagy valamilyen titkos módon vetettek sorokat a papírokra?! Arra vonatkozólag azonban, hogy milyen módon lehet az ilyen titkos módszerrel papírra rótt írást láthatóvá tenni, hiányos ismeretei voltak. Hiába, nem vágott a szakmába. Ö csak ahhoz értett, miképpen lehet az őstermelőnél olcsón megvásárolt zöldségből kurrens árut előállítani, s egyúttal maximális nyereségre szert tenni, az ilyesfajta titkosírások nem tartoztak a profiljába. Majd a lányai segítenek, elvégre annyi mindent tanulnak az iskolában, gondolta. A fő, hogy az ő birtokában vannak a papírok. Este majd a család körében közösen megfejtik a rejtélyt. A biztonság mindenekelőtt elve alapján elrejtette a lapokat Piere Cardin zakója zsebébe, nehogy a takarító személyzet szemétnek tartva, kidobja, és most már csillapodó szívveréssel indult vissza a partra.
A part felé menet véletlenül felrúgta egy napozó pár piknikkosarát, amiért is – ájn suldenzi bite! – elnézést kért, majd megérkezve elnyújtózott a nyugágyban. Gondolatai azonban csak az üres papírlapok körül kalandoztak. Elképzelte magát, amint ássa a földet és napfényre emeli a régesrég elfeledett kincset tartalmazó ládikót. A benne levő értékeket majd titkos széfbe helyezi valami megbízható bankban, és szép lassan értékesíteni fogja. Gazdag lesz, bejárja a világot. Bár az is meglehet – s itt egy parányi gondfelhő suhant át a homlokán -, hogy csupán valami hajótörést szenvedett egyén írta le segélykéréseit. Sebaj, majd eladja a sztorit valami jónevű újságnak, benne lesz a képe a lapokban, mindenki róla fog beszélni. De inkább elhessegette e gondolatát, hiszen ha valaki segítséget kérne, nem írt volna ennyi lapra és főként nem titkos módszerrel. Arra gondolni sem mert. hogy a papírok valóban üresek lehetnek.
(Folytatás a következő számban.)
