Tükröm, tükröm…

Megjelent: 1989. augusztus

avagy az olvasók véleményt mondanak a Siklós-ról és Siklósról

Nem én vagyok az első. aki leírom: a városi lap színtiszta amatőr újság, ennek minden előnyével és hátrányával. „Hétköznapi” emberek jegyzik a cikkeket, munkájukért egy krajcár honoráriumot sem kapnak. Egy dolog azonban nagyon izgat minden szerkesztőségi tagot. Ez pedig írásainak fogadtatása, hatása. Az esetek zömében erről az égvilágon semmilyen információval nem rendelkezünk. Az olvasói levelek gyéren csordogálnak, az írásokról gyakran ugyanabból a körből érkeznek visszajelzések. Gondolom, érthető, ha a sokasodó kérdőjelek között – eljut egyáltalán egy-egy gondolatsorunk az emberekhez? (bár erről a példányszám valamennyire tudósit); kiváltanak-e gondolataink valamilyen érzelmeket? – egyre jobban felébredt bennünk a vágy az olvasói reakciók megismerésére. Példa arra, hogy kézenfekvő dolgok milyen nehezen jutnak az ember eszébe, csak most jöttünk rá: ami érdekel bennünket, azt meg kell kérdezni. És megkérdeztük… Hajoljunk együtt a képzeletbeli varázstükör fölé, és mondjuk együtt: tükröm, tükröm …. látsz valamit?

MIT MUTATNAK A SZÁMOK?

Lényegében csak néhány kiváncsi kérdéssel kerestük meg a siklósi utca járókelőit. Ismerik-e a lapot? A lakosságnak hány szá­zaléka alkalmi vagy rendszeres olvasója a Siklós-nak? Van-e figyelemébresztő cikk, megjegyzik-e címét, írójának nevét? Feléledt-e valamilyen hiányérzet a „városi hírharsonával” szemben? Járatlanságból és időhiányból első alkalomból egy kisebb embercsoportot kérdeztünk végig. Megoszlásuk így alakult: siklósi 27 fő, vidéki 5 fő, összesen 32 fő. A siklósi válaszolók közül 6 fő (22,22%) tanuló, 4 fő (14,82%) nyugdíjas, 17 fő (62,96%) dolgozó volt. A férfi-nő arány 16-11, ami százalékban kifejezve 59,2 : 40.75%. Lapunk hire a válaszok alapján szinte mindenhova eljutott – nemcsak a város képzeletbeli falain belül 100%-ban ismerték a meg­állítottak az újság nevét, pedig villányi, harkányi, csarnótai lakosok is szolgáltattak adatokat. Az olvasottságot firtatva szintén olyan magas érték jött ki. amitől vélhetőleg bármely főszerkesztő boldogan szökne a magasba. 88,89% vallotta magát alkalmi vagy rendszeres olvasónak! Alkalmi olvasó 48,15%. rendszeres olvasó 40,74%, nem olvassa 11,11%. Amennyiben figyelembe vesszük a környező falvak lakosságához mérten elenyésző vidéki „mintát”, akkor részben módosulnak a számadatok: 1-2%-kal lefelé az olvasók, 1-2%-kai felfelé a nem olvasók aránya.

ÉS AZ EMBEREK ELKEZDTEK BESZÉLNI…

Az első két, kissé szárazabb kérdés után a cikkekre, cikkírókra vonatkozó résznél alig győztem jegyzetelni. A Siklós ürügyén számtalan közéleti problé­ma, várospolitikai hozzászólás, no és pletyka is a minősítő mondatok közé került. Senki sem rejtette véka alá negatív megjegyzéseit, de kaptunk dicséretet is. Számomra – hogy egy személyes élményemről is beszámoljak – a legérdekesebb az volt, amikor szemtől szemben lesújtóan nyilatkozott egy úriember egy megjelent fotómról. Mivel nyilvánvalóan nem ismert, én sem titkoltam el kilétemet. Remek alkalom volt, hogy elmondhassam véleményem, megvitathassuk a kérdést. (Nem véletlenül emlékezem meg erről. Több esetben jutott már vissza hozzám különböző csatornákon negatív megjegyzés írásommal, képemmel kapcsolatosan. Ám a – nemegyszer vezető beosztású — „kritikusok” még egyszer sem vették maguknak a fáradságot(?), hogy nyílt színen mondják el replikájukat. Bár a „Hogyan jelenhetett ez meg?” típusú vélekedések nem is alkalmasak vitaalapnak, és ezt ők is tudják szerintem. Vagy ahogy egy olvasó látja: ” … napvilágra hoznak, kiterítenek itt egyes dolgokat. Ezt tudomásul kell venni…, és nem keresni: jaj, ezt ki irta. nyomozzunk! (…) Ezen a szemléleten már túl kell lenni.” ) A szerkesztőség tagjainak jó részét (19 főt) fölsorolták a kérdezettek, bár nem ritkán a személyes ismeretség okán. „ … nekem nagyon tetszik a Pericstől hogy ő nem tősgyökeres siklósi, mégis nagyon érdekli Siklós története.” ..Nagyon meghatott az Ilus néni verse az édesanyáról…” ..A Kótányt megjegyeztem. mert ismerem a feleségét…” „Az SOS fedőnevű néhány rövid írása nagyon tetszik.

Persze kedvezőtlenebb megnyilvánulásokat is rögzítettem. „X-nek is jó szö­vege van. bár szerintem kicsit szenilis már. Amilyen dolgokkal foglalkozik…” ..Különös, nem emlékszem vissza cikk­ írókra.” ..A cikkírók nevét nem figyeljük. ha érdekes valami, elolvassuk.” „Annyira nem tudtam beleélni magamat.” És talán ide illeszthető a következő néhány gondolat is: „ … azt látom nagy hibának, hogy sok alkalommal csak tudósítást olvasok. Az újságíró írja le: nekem igenis ez a véleményem, és ezzel dobja fel a labdát. Mert ha nem ért hozzá, akkor is reakciót provokál.”

Számszerűen leszögezhető: az olvasók 60%-a fordít figyelmet (valószínűleg) a publikálók nevére — részben a fent emlí­tett megjegyzéssel vagy ha ismeri az illetőt. (Kedves kollégáim, most akkor érdemes volt öldöklő harcot vívnunk a névaláírás kérdéséről vagy sem?)

Ezek után cikkek, témák említését kértem a megszólított polgároktól. Statisztikai oldalról szemlélve a válaszokat. 11 fő (40,74%) nem emlékezett hirtelen semelyik írásra sem. Ebből azonban nem következik az is, hogy közel 60% legalább egy cikket megjegyzett. De legtöbbet az idézetek mondanak, térjünk vissza hozzájuk! Először néhány korholó szó:

„A Králik Iván nem ajánlotta fel a 600 ezret, amit az újság írt. Ő azt mondta, hogy teljes mértékben támogatja a dolgot, de pénzben nem. Hát az emberektől vegye el a pénzt?” (A sportcsarnokról volt szó – a szerk )

„Ha már ez egy újság, akkor oda lehetne mondogatni meg kiállni! (…) engem inkább komolyabb dolgok érdekelnének … azok viszonylag ritkák (…) a helyi politikával jobban foglalkozhatna. Mélyebben, komolyabban.”

„Van benne olyan is, ami átesik a ló túlsó oldalára… (…) Múltkor megjelent egy nagyon rossz szemszögből készült kép a szórakoztató-központról. (…) Az egy rosszindulatú kép volt. semmi más.” „Néha kicsit száraznak érzem. (…) Szí­nesebbnek kellene lennie. Akik a cikkeket Írják – ahogy én ismerem őket – ké­pesek lennének rá. Vannak dolgok, amiket én másképp tudok, mint régi sikló­si… (…) Vannak dolgok – politikai té­mákban – amelyekkel nem értek egyet.”

„Több információ kellene a baranyai, közeli programlehetőségekről, hogy hol van koncert, hétvégi időtöltési lehető­ség.” No és az, aminek a szükségszerűsé­gére talán mi is ráébredtünk: „…talán többet kellene foglalkozni a lakosság véleményével.”

Hála az égnek, kaptunk némi dicséretet is. „A Gomolla Tamás cikke a fiatalok szórakozásáról, nagyon igaz volt, tükrözte az én problémáimat is.” „Témá­ját illetően megfelel a lap, foglalkozik mindennel. És szerintem jó a szerkeszté­se.” „Nagyon szimpatikus, amikor Siklós történelmével foglalkozó dolgokat, régi dolgokat megírnak. (…) Sok embernek persze nem tetszik, hogy egy-két dolgot motozgatnak. de … ezt tudomásul kell venni.” „Tavaly ilyenkor olvastam a cikket az áramütéssel kapcsolatban. Ez nemcsak az érdeklődésemet, de a dühö­met is felkeltette.” – érdekesnek talá­lom, mert olyanról szól, akit ismerek vagy amiről tudok.” „Nagyon klassz, hogy tájékoztatnak arról, ki született, ki halt meg…” „A nővérem Szolnokon van. Ő mindig nagyon várja.”

Nem mehetek el szó nélkül a terjesztés javítására, az oldalszámbővítésre vonatkozó javaslatok mellett sem. Köszö­net értük, megvalósítjuk, őket.

Ha csak az újságra vonatkozó beszélgetésrészleteket kívánnám áttekinteni, akár meg is állhatnék. Óhatatlanul elő­ került ahogy ezt a bevezetőben is írtam — több, interjúalanyaimat izgató téma. Ismét az idézetek tiszta forrásához nyúlva átadok belőlük néhányat további felhasználásra – politikusoknak, közéleti és egyéb vezetőknek.

” … most olyan össze-vissza hangulat uralkodik a kórházban, mert mertek szólni a fizetés elosztása miatt. (…) Egy orvos van, aki igazából kiállt a dolgozói­ért és most magára haragította az egész kórházat. … igenis, azt az elosztást kibő­vített igazgatói tanácson kell eldönteni!” Ugyanerről: „A véleményem az, hogy a bért nem jól osztották el, és bár korrigáltak rajta, de szerintem még mindig nem helyes. (…) Annak a diplomásnak is mindent ugyanannyiért adnak a boltban, mint a fizikai munkásnak.” „A fizikai munkás ezt kapja… (mutatja).”

„A párt közhangulatról szóló anyagát félig elolvastam. … mi köze a párttagságnak ahhoz, hogy milyen a közhangulat? Milyen alapon bírálgatják a közhangulatot? Mert amíg csak egy párt volt …. de most már?” Szintén ehhez kapcsolódik: „Valószínűleg az én hangulatom is benne volt, mert elég vegyes az emberek hangulata…” „Szerintem – bár meg kell mondanom, párttag vagyok – még mindig csak a káderek átmentése folyik. Itt van N. N.. festő a szakmája, elvégezte a pártiskolát, mit ért a tüzépes szakmahoz?” ……a cikkek a város fejlesztéséről érdekesek voltak, több fórumon lehetne vitázni erről, … hogy a Városi Tanács fejlesztési pénzeit hova kellene invesztálni. (…) A köztisztaság … városszerte megoldatlan. (…) Rengeteg ember él panellakásban. (Ott is) szemét szemét hátán. Nem szeretnek semmit, nem tö­ rődnek semmivel. (…) Hozzáállási problémák vannak, ezen a fő hangsúly. (…) … a legtöbb ember úgy gondolkodik, hogy le van… minden.

(A sportcsarnokról): „Nem nagyon jó. hogy ezt a tekepályát építették meg helyette, nagyobb szükség lenne a tornateremre.”

Nem hiszem, hogy ezekhez a szavakhoz kellene bármiféle véleményt mellékelni ez maga a közhangulat színtiszta megnyilvánulása volt. Jómagam meg vagyok győződve: sokat okulhatunk a viszonylag szerény mennyiségű anyagból is. Ezek után kötelességünknek érzem, hogy időnként szondát bocsássunk a lehetséges olvasók közé, hogy alkalmanként belepillantsunk a tükörbe és ne csapjuk földhöz, ha csúnyának mutat. Inkább kezdjünk el törődni a szépsé­günkkel.

Bencs János