Megjelent: 1989. október
Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy szegény ember a feleségével. Szegény ember volt, hát nagy szegénységben éltek. A sors ütötte őket, mint kutyát az autó, de mit tehettek, mit nem, beletörődtek elütött sorsukba. Éltek egyik napról a másikra, akárcsak mások abban az óperenciás-zónában. Nem volt nekik semmijük és senkijük. Még egy árva gyermekük sem. A szegény ember a napi munkáján túl a horgászatnak szentelte idejét. A szegény asszony az enytyempentyemen túl a macskájában találta gyönyörűségét.
Egyik semmisemtörténikreggelen történt pedig, hogy a papucsában csoszogó férfi rálépett felesége gyönyörűségének farkára. A macska – akit Morzsenykának hívtak – felnyávintott:
– Haalaaat!
Akár egy féltégla, úgy csapta kupán az öreget a nyávintás. Mit volt mit tenni, a rossz idő ellenére, összepakolászta halatfogó-felszerelését, és felesége felszólítását megelőzendőn elindult a közeli
kanális felé. Ahogy ment-mendegélt, egy kutyagumiba tévedt a lába.
– A keservit! Itt még valami történni fog!
Történt is. Csak ment-mendegélt, míg a kanális partjára nem ért. Ott szokásos módon letelepedett és várta a kapást. Órákig ücsörgött, a parafát még egy kóbor béka sem csippentette meg. Fogyott hősünk türelme, de nem volt mese. Morzsenyka nem ismert tréfát. Tovább kellett gubbasztania a mozdulatlan úszó mellett.
Ült, üldögélt, talán el is szundított, amikor egy nagy loccsanásra lett figyelmes, s az úszó eltűnt. Szendergéséből felriadva megmarkolta a botot, s egy nagyot rántott. Érezte, hogy egy komoly példány akadt a horgára. Fárasztotta, ráncigálta, úgy ahogy a szakirodalomban olvasta. Nem adta könnyen magát a bitang. Végül, mint általában lenni szokott: győzött az ember. A halacska, farkában a horoggal megadta
magát. Meglengette ezüstfehér hátsóját s parlamenterként közeledett a szákhoz. Integetve jelezte tárgyalási szándékát.
– Tyű lálá! Ennek a farkában van a szája! – Gyorsan kiemelte s a hálóba
tette a zsákmányt.
– Ej de szép példány vagy, aranyoskám! örülni fog neked Morzsenyka, no meg az asszony is bízvást!
Ekkor különös dolog történt. A csodálatos halacska emberi nyelven megszólalt, s emígyen siránkozott:
– Ó, te ember, te drága, te drága homo, homo, homo sapiens! Kegyelmezz gyarló semmitérő életemnek! Dobjál vissza a vízbe, s én teljesítem egy kívánságodat!
A meglepetéséből felocsúdott öreg megvakarta a feje búbját s eképpen szólott:
– Hát ez különös! Nagyon különös! Mintha már valahol hallottam volna ilyen különleges esetről.
Gondolkodóba esett. Valami derengett az agyában. Derengés után egy kis világosság, s ez máris elég volt ahhoz, hogy rárivalljon a halra:
– Ej de sóher vagy, halacska! No nem bánom. De nem igazán hiszek neked, azt kívánom, hogy mire hazaérek, megterített asztalunk közepén ínycsiklandó falatként pompázz! Tested kicsontozandott darabjai Morzsenyka tányérjában pihenjenek.
A szegény ember visszadobta a beszélő halat, s nagy izgatottan sietett haza.
Otthon az asszony izzadt hónaljjal fogadta; nem tudta mire vélni a dolgot: az asztal magától megterítődött s a közepén egy szép darab sült hal pompázott.
A szegény ember alig várta, hogy elmesélhesse fantasztikus délutáni történetét. Lihegős beszéddel tért be a kunyhóba:
– Képzeld, asszony, milyen különös dolog történt velem…
S így szóról szóra mindent elmesélt, pontosan úgy, ahogy esett az eset. A történet végén lélegzetvételnyi szünet…
Majd kitört a ház asszonya:
– A szentséges úristenit! Te szerencsétlen majom! Hát ilyen bumfordi parasztot még nem hordott hátán a föld! Már egy elemista nebuló különbet tudott volna kitalálni! Ó, te Isten! Ez a műveletlen szamár elpackázta életünk első és utolsó nagy lehetőségét! Miért is ilyen
emberrel vert meg engem a sors?! … Mi… Mi … M .. Há.. Há.. Háát__
Itt azonban elakadt az asszony hangja. Nem tudta folytatni a kifakadást. Közbeszólt a sors. A nagydarab teremtmény a szívéhez kapott és elvágódott a döngöltpadlójú talajon. A szíve felmondta a szolgálatot.
Az eddig hallgatásra kárhoztatott szegény ember csak ennyit szólt:
– No fene! Hogy mik nem történnek ezen az esőcsiklandta napon! Biztosan az a reggeli kutyagumi teszi az egészet!
Jóízűen megette a csodálatos halacskát, Morzsenyka pedig a csontokat. Boldogan élnének ma is az óperenciás-zónában, ha Morzsenyka el nem ment volna vadászni.
De ez egy rettentően gonosz történet. Nem kívánom részletezni, hogy mi történt a szegény emberrel.
Boris Gábor
