Megjelent: 1989. július
1989. III. 24., péntek: hat év kihagyás után ismét a hajón; M/V Petőfi, Amszterdam
Hajónaplóm fenti bejegyzése áll mindössze ezen a napon, más nincs 24-én. Pedig a szűkszavú közlés sok tartalmat takar. Hat év otthonlét az összes jó és rossz történéseivel. Mindez már a múlté, újra a tengeren vagyok. A Petőfi óceánjáró 1973-as építésű,- 156 m hosszú, 21 m széles és 13 300 tonnát fuvaroz. Évek óta megszokott útvonalon Észak-Európa és Távol-Kelet. Amszterdamból átmentünk egy dán kikötőbe, Fredericóba, itt műtrágyát vettünk fel, majd Spanyolország, Bilbao következett. Olajvezeték-csöveket vettünk fel, amivel tele is lett a hajó, majd irány a TávolKelet: Malaysia, Thaiföld, Vietnam és Szingapúr.
Amszterdam volt 6 éve az utolsó kikötőm és most az első. Szerettem itt lenni, így most jó volt bejárni a hangulatos utcáit. A McDonaldnál a Big Mac 6 éve is 5,10 volt, és most is. Felületesen átnézve az árakat, nem sok változást láttam. Az itteni pénzügyi kormányzat úgy látszik nem egy egyetemre járt Medgyesy Péterékkel. Dánia, amennyit mi láttunk belőle, szép környezetű, barátságos, de az itteni árak végképp nem nekünk valók. Bilbao vad széllel, esővel várt minket, de nemsokára kisütött a nap. Magas hegyek, szétszórt települések, nagyon jó a levegő. A baszk nép nyelvében, szokásaiban élesen elkülönül a spanyoltól. Mindannyian tudjuk, politikai önállóságra is törekszik és ki ne hallott volna nálunk az ETA-ról.
Santurcén, Bilbao kikötői elővárosában álltunk. A kikötőből kilépve első épület a tengerészklub. Posta, távolsági telefon, sportszerek, újságok és bőséges italkészlet áll a rendelkezésünkre: A kis utcák legtöbbje a hegyekre kapaszkodik fel, millió autó, hatalmas forgalom, alig férnek el a régi, szűk kis utcákban. A forgalom biztonságos, első a gyalogos, mindenki türelmes, udvarias. Rengeteg az aranyos, jólöltözött pici gyermek. A baszkok vigyáznak a létszámukra, mert kisebbségként csak így tudnak fennmaradni. Elindultunk a jóízű spanyol borok között egy kis kóstolásra, mert hosszú trópusi út áll előttünk, kell gondolni a tartalékra is. A Vina Granero kellemes kis asztali fehérbor, végül is ezt választottuk és tetemes mennyiséget vitettünk a hajóra. Az tény, hogy a Boros Dodó máriagyűdi rizlingje vagy a Hesz Jani, Józsa Dezső kisharsányi borai megmosolyognák a Granérát. Miután a rakodás kész lett, indultunk volna, de nem tudtunk, mert a helybeli hajósok sztrájkba léptek és lezárták a kikötő bejáratát. Alapvetően szolidárisak vagyunk a halászokkal, mert igen kemény az életük, de már nagyon mehetnékünk volt. Három nap után váratlanul megszűnt a blokád és végre,: irány a tenger!
A jókedvünk azonban hamarosan le is lohadt, mert rettenetes időjárás fogadott bennünket. Üvöltő szél és ennek megfelelő hullámzás. Keservesen haladtunk előre, jókora hánykolódással. Ez mindenkit megvisel, legyen újonc vagy öreg tengerész. Egy átkínlódott nap után kiértünk a Cap Finisterre-hez, itt délnek fordultunk Gibraltár irányába. A szél mérséklődött, de felerősödött az oldalirányú hullámzás, ami kegyetlenüL ringatta a hajót. Szó, ami szó, a halászok jól szervezték, ilyen időben úgysem dolgozhattak volna. Éjjel már egy kicsit tudtunk aludni. Tény, hogy nem ilyen élmények miatt jöttem vissza hajózni.
Négy hét telt el a fenti sorok óta és tegnap éjjel megérkeztünk Malaysiába, Port Kelanyba. A spanyol partok előtti vihar után utunk már végig síma volt a Földközin, a Vörösön és az Indiai óceánon. A Vörös-tengeren ízelítőt kaptunk a melegből, a nap teljesen átvette az uralmat. A gépházban átlag 40°C van, egykét helyen 60-65°C, a fedélzeten 35-40, a lakótérben – hála a légkondicionálásnak – csak 25-28°C meleg. Fürdéskor a hideg víz is csupán 30°C-os.
Az út eseménytelenül zajlott le, néha láttunk csak ugráló delfincsapatot vagy bálnákat. Ez volt utunk első felvonása, itt a Távol-Keleten kb. 1 hónapig leszünk, kirakodunk, majd berakjuk az Európának szánt árut és kb. július közepén már újra Amszterdamban leszünk.
Port Kelany, 1989. V. 12.
Fejér László