Ózdi Lajos novellája
Megjelent: 1989. április
Hajdanán, egy szép őszi délutánon Kis Mihály egy nejlon zacskóval a hóna alatt kivonult az utcára. Egy ideig csendesen poroszkált, betért a sarki italboltba, majd folytatva útját, egyszer csak kezdett különösen furcsán viselkedni.
Előbb a piros-fehér-zöld színű nejlon zacskót feje fölött lobogtatva üvöltötte: „A ki magyar, velem iszik!” — majd betörte a Szoc. Pol. szoc. titkár irodájának ablakát, és vadul hadonászott egy sperhaknival. Ezután a Vállalat propagandaépülete elé vonult, annak kapuját rugdosni kezdte, majd a sperhakni segítségével nyitogatta. A Vállalati hangszórón többször felszólították: Hagyjon fel a rendzavarással, akkor megússza egy fegyelmivel.
De Kis Mihály nekivadult!
Kétszer pofonvágta az éppen arra járó bérügyi osztályvezetőt, leköpdöste szeretett vezérünk és tanítónk szobrát és letépte a Vállalat faliújságját. A Vállalati Főközpont előtt megállt és szemét a kupolás épületre szegezve, rezes hangján elénekelte a Lesz maga juszt is az enyém című népszerű áriát. Végül a teljes vezetőség lemondását követelve, mindenáron be akart hatolni az épületbe.
Az újjáalakult vezetőség — mely a vészhelyzetre való tekintettel időközben a szomszédos Szolák községbe települt át – határozott lépésre szánta el magát.
Egy baráti cégtől igénybe vett dózerek segítségével Kis Mihályt egyenletes simára elplanirozták
A sajnálatos eseményt az új vezetőség így értékelte: Elismerte, hogy Kis Mihály jogos elkeseredésében ment ki az utcára, de később idegen elemek által befolyásolva utat tévesztett, a Főtér felé fordult, egyértelműen és alapjaiban fenyegetve a Vállalatot. Ezt természetesen tűrni nem lehetett, és a szebb jövő érdekében szükséges volt az orvtámadóvá züllött egyént ártalmatlanná tenni.
így lett Kis Mihály holtában is megbélyegzett ember – harminchárom évig. Ekkor ugyanis egy Vállalati gyűlésen felvetették tetteinek újraértékelését. Megindult a nyomozás.
Először özvegyét (szül.: Zsellér Ilonát) keresték fel, aki a következőket mondta: Férjem azért ment ki az utcára, mert az ABC-be küldtem fölözött tejért, és ehhez adtam neki egy nejlon zacskót. De hát, ismerve szegény Mihályomat, biztosan bement az italboltba, és ebből lett a baj.
Az akkori italboltvezető, az azóta már nyugdíjas Angyal Bandi jól emlékezett a történtekre: Mihály úgy három óra tájban tért be az objektumba. Belökött négy felest és öt korsó sört. Ezután szóváltásba keveredett az ott szolgálatot teljesítő Állami Vállalati Hatósági rendészszel, aki őt – egyéb érv híján – ideológiai kezelésben részesítette egy keze ügyében levő unikumos üveggel. Ezt Kis Mihály zokonvette és egy székkel kupán vágta. A Szék- és Kárpitosipari Vállalat minőségi munkáját dicséri, hogy a rendész nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett, majd később le is váltották, így az eset jogos önvédelemnek minősül.
Kiderítették azt is, hogy Kis Mihály nem akarta betörni a Szoc. Pol. szoc. iroda ablakát, csupán megkocogtatta, mert tárgyalni szándékozott a titkárral. De hát az üveg minősége…
Az oknyomozók szerint a bérügyest pedig azért vágta szájon, mert az állandóan tartozott neki és nem akart fizetni, így aztán, ahogy kezdett tisztázódni sok minden, egymást követték az értékelő gyűlések Kis Mihály ügyében.
Számtalan pro és kontra vélemény hangzott el. Volt olyan állítás is, mely szerint Kis Mihályt tévedésből dózerolták el, mivel akkor éppen egy építkezés területén bolyongott. De voltak olyan felszólalások is, akik egészen nevetséges dolgokat vetettek fel. Ilyeneket: Volnának egyéb dolgaink is. Eladósodott, sőt csődbe ment a Vállalat. A munka továbbra sem megy, aki hozzáfér, lop, aki nem, az koplal stb.
De ezeket a Vállalat vezetői jóindulatú fölénnyel leintették azzal, hogy nekik 40 éves tapasztalatuk van a vezetésben, így pontosan tudják, mit, mikor és hogyan kell csinálni.
Végül a sok elemzés után kompromisszumos döntés született. Abban maradtak, hogy a Vállalat nem tekinti ugyan saját halottjának Kis Mihályt, de hozzájárul az utólagos végtisztességhez, engedélyezi, hogy az egyik kandelábert a segédirattáros gyújtsa meg és a ravatalnál a takarítónő álljon díszőrséget, söprűvel a kezében.
Ózdi Lajos