Megjelent: 1989. június
Arisztophanész Madarak című drámájának első bemutatója időszámításunk előtt 414-ben volt. Nagyon régen.
Euelpidés és Peisthetairos, a két kalandor körmönfont tervet eszelt ki: várost akarnak építeni ég és föld közé. elrekeszteni a közlekedést az istenek és az emberek között. Itt elfognák a fölfele szálló áldozati füstöt, kiéheztetnék az isteneket, s ezzel átvennék tőlük a világuralmat.
Az elképzelésnek egyetlen akadálya van, a levegő urai a madarak: mocsárlakó, öntelt, veszekedő, egymás szemét kikaparó népség. A két kalandor klasszikus taktikát talál a nagy stratégiai cél megvalósításához: az összesereglett madarakat dicséretek, bókok. ígéretek özönével kovácsolják egységessé, s fogadtatják el velük a gondolatot, hogy a madarak a világ urai (az istenek csak bitorlók), vissza kell venniök a teremtésben nekik rendelt szerepet.
Darvak hordják begyükben a követ, libuc, sirály s más vízi madarak a vizet, ludak tapossák a sarat, fecskék szállítják, ügyes fakúszók bárdolják a fát – gyorsan fölépül Felhőkakukkvár.
A negyedik felvonásban, amikor a kiéhezett istenek küldöttsége kapitulálni érkezik Felhőkakukkvárba, Peisthetairos éppen madárhúst eszik. A csorgónyálú, telhetetlen bendőjű Herakles megkérdi:
– Miféle hús az?
A válasz:- Némely madarak fellázadának a köztársaságban: most így lakolnak.
A két kalandor elnyeri Basiléiát. Zeusz leányát, a világuralmat.
Hát meddig néznek még bennünket madárnak, barátaim?
Krebsz János