Az utánpótlásról

Megjelent: 1989. május

Faludi László jelenleg a Siklós Tenkes SE serdülő I. edzője. A labdarúgással kapcsolatba édesapja által került, aki a villányi labdarúgócsapat ügyintézője volt. Számára innen indult a foci szeretete. Ennek ellenére középiskolás tanulmányai alatt a megyei felnőtt bajnokságban kosárlabdázott. A gimnázium befejeztével egy sérülés arra késztette, hogy abbahagyja az aktív sportolást. A sporttal ezek után sem szakított. Elvé­gezte a pécsi Tanárképző Főiskola testnevelés-földrajz szakát, a segédedzői, majd kö­zépfokú edzői tanfolyamot. A Villány ifjúsági csapatának 2 évig volt edzője. 1984 óta a Siklósi Városi Tanács sportcsoportjánál dolgozik. Az elmúlt év nyarán kérték fel, hogy vállalja el a Tenkes SE serdülő I. csapatának irányítását. Igent mondott és azóta a csapat régi hagyományait őrizve a bajnokság esélyesei között található.

• Úgy vélem, hogy egy edző mindig arra törekszik, hogy minél patinásabb, profibb csapatnál edzőskodjön. Ön mégis egy NB III-as serdülő csapatot választott. Miért az utánpótlás ilyen nagyfokú szeretete?
  

– Tulajdonképpen mindig is ezzel a korosztállyal foglalkoztam, mint testnevelő tanár, Úgy érzem, hogy ez a korosztály áll legközelebb hozzám, így velük tudok legjobban kontaktust teremteni. Az életkorom miatt nincs megfelelő tapasztalatom a felnőttekkel való foglalkozáshoz. Ügy érzem, hogy ki kell járni az iskolát ahhoz, hogy az ember előrébb lépjen. A másik ok az, hogy túl profinak tartom a felnőtt csapatokat és velük ellentétben a gyerekek sokkal hálásabbak.

• Milyen elképzelésekkel vágott neki az új feladatnak, mit tekintett elsődleges célkitűzésnek?
  

Az elképzelések ilyen szinten csak egyféle cél elérésére ösztönözhetik az embert, és ez a gyerekek nevelése. Alapvető célkitűzésem volt mindig, hogy sportot szerető gyerekek kerüljenek ki a kezem alól. Tudom, hogy a mostani serdülő l-es csapatból kevesen fognak az NB lll-as szintig eljutni, de azok, akiknek ez nem sikerül, találják meg helyü­ket a labdarúgás vérkeringésében. Szakmailag leginkább a megfelelő technikai és taktikai alapképességeket kell kialakí­tani, amire aztán az ifiben és felsőbb szinten tudnak építeni.

• Ezen elképzelések megvalósításá­hoz milyen feltételeket talált Siklóson? Milyen körülmények hátráltatják munká­ját?

Azok a körülmények, amelyek kö­zött most dolgozunk, messze vannak az ideálistól. A létesítmény nem alkalmas arra. hogy megfelelően dolgozhassunk, kevés a segédeszköz. Kevés a gyerekek szabadideje, és talán arra sem tudjuk őket motiválni, hogy itt töltsék szabadidejüket. Ennek az a végeredménye, hogy nem is tudunk magunk elé maximá­lis célokat kitűzni. Az a helyzet, hogy a pályagondokon, a létesítmény hiányossá­gain az egyesület nem tud segíteni, a pá­lya pedig kevés ahhoz, hogy a 4 csapat közel egyidőben tudjon edzeni. Ráadásul a salakpálya állapota – finoman szólva – nem a legideálisabb.

• Más jellegű problémák?

A többi problémánk nem helyi jellegű. Példaként említhetném a gyerekek túlterheltségéből adódó országos gondot. Emellett az is ismert, hogy napjainkban számos elszívó hatás is érvényesül. Ebből adódóan az egész magyar sportnak vezetői szinttől a közkatonákig nagy harcot kell folytatnia az utánpótlásért, a gyerekekért. Ez természetesen nálunk. Sikló­son is így van.

• Miben látja Ön a megoldást?

A megoldást ott látom, hogy az. egyesületi munkának jobban be kell épülnie az. iskolai testnevelésbe. Erre nagyon képesnek tartom a diáksport-mozgalmakat pl.: DSK-kat. Más kiutat nem is nagyon látok.

• Jövőbeli elképzelései milyenek?

Amit most elvállaltam, végig is szeretném csinálni. Hogy mit hoz a jövő, azt nem tudhatom előre. Egy biztos, hogy az utánpótlás területén szeretnék dolgozni.

Kit emelne ki mostani csapatából az eddigi teljesítmények alapján? Lát-e olyan tehetséges gyereket köztük, aki esetleg a jövőben az első csapatot erősítheti?

Utánpótlás csapataink előkelő helyet foglalnak el a megye labdarúgásá­ban. Most ezt szerénytelenség nélkül mondom, tudom, hogy ez nemcsak a mi érdemünk, hiszen elődeink és valószínű­leg utódaink is, ha jól válasszák ki a megfelelő gyerekanyagot, mint ahogy ez az elmúlt években is jellemző volt, hasonló jó eredményeket fognak elérni. Hogy ezekből a gyerekekből ki az, aki bekerülhet az első csapatba, most még megmondani nehéz. A gyerekek élettani adottsá­gai majd csak az ifjúsági kor végére fognak szemmel láthatóan kialakulni. Tehetséges gyerekek szép számmal akadnak. Itt megemlíteném a csatársor mindhárom tagját. Sztojka Istvánt, aki 14 éves létére már az ifinél dolgozik. Raposa Csabát. aki a házi góllövőlista elén áll. Bodnár Györgyöt, aki ígéretes balszélsőnek látszik. A középpályás sorban Tóth István a csapatkapitány már szintén az ifinél edz, a többiek aprótermetűek. Közülük nagyon ügyes Vida István és a nagyon szorgalmas, örökmozgó László Zsolt. A védelem legtehetségesebb játékosa volt Sipos Szilárd, aki bajnokság közben a Videotonhoz igazolt. A védőink közül még megemlíteném a szintén kistermetű, de annál tehetségesebb Vetró Dezsőt. Van egy szeleburdi kapusom, akiből még akármi is lehet, ugyanis a tehetsége megvan hozzá. A neve is eléggé találó, mivel Bútor Lászlónak hívják, és talán a nagy csapat jövőbeli állandó bútordarabja válhat belőle.

Kívánjuk, hogy a fiatal edző elképzelései valóra váljanak és az eredmények igazolják, hogy érdemes volt belevágnia a nem kis munkát és kitartást igénylő utánpótlásnevelésbe.

Koller Zoltán