A Vezér egy napja

Megjelent: 1989. május

Étkezés után átnézte a kizárólag róla szóló napilapokat, majd behajtatott a palotába. A napi beszámoltatásokat a belügyminiszterrel kezdte.

Különösebb esemény nem történt – mondta a miniszter. Néhány száz határsértőt agyonlövettünk, amit az ország nagy megnyugvással fogadott. A közhangulat kitűnő. A nép kitörő lelkesedéssel fogadta a fejadagok csökkentését, mely megóvja őket a túltáplálkozás veszélyeitől. A nemzetiségi kérdésről pedig annyit… – és ekkor meglátta az addig bóbiskoló vezér szúrós pillantását — ezért így folytatta: A probléma nem létezik! Nincs nemzetiség, csak egységes nép, mely életét adja nagy Vezérünkért!

Ezután az ipari miniszter következett, aki büszkén jelentette: A terveket minden vonalon túlteljesítettük. Sikerült határidőre felépíteni azt a néhány ezer raktárházat, melyekben el tudjuk helyezni az el nem adható korszerű termékeinket. Az értékesítésben is tettünk jelentős intézkedéseket. Például a „Vörös Didal” Mandzsettagombgyár termékeit bár óriási a külföldi érdeklődés – hazai piacon értékesítjük. Minden hazáját szerető állampolgár tartsa kötelességének 50 db mandzsettagomb vásárlását! Ingek gyártása a távlati tervekben szerepel…

A mezőgazdasági miniszter hosszú beszámolójának felét a Vezér átaludta, de a legfontosabb részleteket megjegyezte. Az exportot ismét növeltük. A hazai ellátás pozitívuma, hogy az élelmiszerboltok tisztántartásának feltételei tovább javultak. Büszkén jelentette egy hatékony újítás bevezetését: Ezután a munkaráfordítás csökkentése érdekében a gyümölcsöt nem a fáról, hanem lehullása után a földről szedjük, gépi megoldással.

Következett a külügyminiszter, aki arról tájékoztatta a Vezért, hogy humanista politikájához néhány jelentéktelen ország, köztük az USA, Nagy-Britannia, az NSZK stb nem megfelelően viszonyul. A Vezér indulatosan az asztalra csapott:
– Megszüntetem az említett országok felé a segélyszállítmányokat, megvonom a legnagyobb kedvezményt, sőt fontoló­ra veszem a teljes bojkottot is.
Miután ezzel a döntésével nagyon elé­gedett volt, a kihallgatásokat befejezte.

Ezután a Vezér ünnepi ebéden fogadta Kumbu-Lumbu szigetek miniszterelnökét, az egyetlen olyan országét, melylyel diplomáciai kapcsolatban állt. Szívé­lyes légkörben megbeszélték a világpolitika időszerű kérdéseit és határozatot hoztak azok érdemi eldöntésére. Meg­állapodtak gazdasági kérdésekben is. Szerződést írtak alá arról, hogy az ország 50 vagon Maori kagylót vesz át Kumbu-Lumbutól. melynek fejében húszezer hó­korcsolyát szállít. Ez azt jelenti, hogy az egyenlítői nagyhatalom minden állampolgárára kettő jut az ott újdonságnak számító közlekedési és sporteszközből.

A késő délutánt családja körében töltötte. Közben meghallgatta kedvenc professzora rádióértekezését az esti sötétség szemet óvó hatásairól.

Este a Capitóliumban nagy távlatokat nyitó beszédet tartott. Kitért a galád szomszédok agressziós törekvéseire, de – jegyezte meg – bízik büszke, szabadságszerető népében, mely egy napig sem bírná elviselni az elnyomást. Végül vázolta a csodálatos, boldog jövőt, mely akkor jön el, mikor a faluk után a városok is eltűnnek a föld színéről. A beszéd után elemi lelkesedés tört ki, ami csak fokozó­dott, amikor a hálás nép nevében átadták a színarany jogart. Amint a pompás, de nehéz műremeket kissé kipirulva felemelte – egyes elvetemült külföldiek szerint úgy nézett ki, mint egy gutaütés határán levő tamburmajor. Ezután a Tudomá­nyos Akadémia elnökétől átvette az összes tudományok díszdoktora diplomát – nagy ováció kíséretében.

A felemelő ünnepség után a Vezér pihenni tért, azzal a jóleső érzéssel, hogy ismét sokat tett virágzó országa további emelkedéséért, és azzal a tudattal, hogy az őt rajongásig szerető népe féltő gonddal vigyázza álmát.

Ózdi Lajos