A vita megértéséhez információ: 1989. március 15-re eső nap első ízben volt ünnep/szabadnap. Az akkori társadalmi szervek, pártok képviselői egy kerekasztal ülésen vitatták meg, hogy mikor és hol tartsák az ünnepséget?… A vita eredményét kommentálták a következők.

Tisztességtelen eljárás

Le vagyok szavazva. Egyfős kisebbségben maradtam.
A márciusi nemzeti ünnepet előkészítő operatív bizottságban egyedül képviseltem azt a véleményt, hogy március 15-ét fényes nappal kell ünnepelni. A bizottság többsége szerint a siklósi emberek tavaszi munkákra akarják fordítani – a kiskertekben – ezt az „ajándékba kapott” ünnepet.
Szerintem a közakarat harcolta ki ezt az ünnepet, s méltatlan lenne magyarságtudatunkhoz, ha a szabadszombatok mintájára alakítanánk e napot.
Van nálunk egy régi (vagy újkeIetű) hagyomány: aki le van szavazva, annak megszűnt a véleménye, az be van olvasztva a köz akaratába. Hát nem! Igazi demokráciát csak a nyilvánosság teremt. Kisebbségben maradni nem szégyen!
Tudomásom szerint este hétkor amikor a siklóst ünnepség kezdődik 1848. március 15-én már a színházban gyülekeztek az emberek, a Bánk bán megtekintésével lezárni a nagy napot.
Jó lenne megkérdezni az embereket, hogy mit jelent számukra a nemzet, miben különbózik a nemzeti ünnep a többitől. Nem a földhözragadt realitásokhoz alkalmazkodni, hanem a lélek igenyéhez emelni az ünnepet.
Még annyit kívánok közzétenni, hogy az MDF március 15-én délelőtt 10 órakor koszorúz a 48-as emlékműnél, ahova mindenkit tisztelettel várunk.

Krebsz János

A képek az MDF ünnepségén készültek. Fotós: Bencs János. A galéria IDE KATTINTVA elérhető.

Tisztességtelen eljárás?

Honnan van a világban a rengeteg rossz, ha mindenki a jót akarja?! A felelet egyértelmű. Mindannyian ugyanabból a valóságforrásból merítünk. Mindenki jót akar, de mindenki mást tart jónak.
Krebsz Jánost leszavaztuk. Nyolcan. Abban egyetértettünk, hogy a nemzeti kultúránk szempontjából fontos és mélyen élő március 15-i ünnepet Siklóson is méltón kell megünnepelni. Együtt. Az sem képezte vita tárgyát, hogy a merevségeket, korlátokat bontsuk le, a hagyományos koreográfiát mellőzzük. Még a megemlékezést tartó személyében is a többségi vélemény érvényesült – legfeljebb eltöprenghetek azon, mi lenne, ha saját jelöltjéhez ragaszkodva külön ünnepélyt tartana a leszavazott.
Csak az idópont. Annál valóban a „földhözragadt realitásokat” vettük figyelembe mi, nyolcan, mikor feltettük a kezünket. Arra gondoltunk, hogy az ünnep konkrétan és sajátos formában jelentkezett 1848-ban és jelentkezik 1989-ben a különböző településeken. Másképp Budapesten és Siklóson, más a feladat egy olyan közösségben, amely kötődés nélkül él új környezetében, és megint másként egy kisváros zártabb közösségében. Ehhez azonban tudni kell, hogy az emberek tömegének élettörténelmét apró, de intenzíven átélt hétköznapi ügyei adják. A nagy események ezeket nem tekinthetik semmisnek. Sem a jégverést, sem a fagyot, sem az aszályt.
Nem feledkezhetünk meg arról, hogy bár a tegnapi nagy események harcosai a mai hétköznapok boldogabb, igazabb világáért harcoltak, az életet nem lehet készen örökölni, minden nemzedéknek minden korban újra kell megküzdenie, vállalni a sikerekért a kudarcok gyötrelmeit is, hogy éljen, hogy megéljen talán egyszer jól éljen.
Más emberekkel csak konfliktusok árán teremthetünk kapcsolatokat. Ha mással nem, önmagunkkal kell megvívnunk ezer kis csatát, amelyek igazolják a klasszikus megállapítást, amely szerint a legnagyobb hős az, aki önmagát képes legyőzni. A demokratizmusra, kölcsönösségre képessé kell válnunk. Az értékcsere szerepe követeli, hogy őszinteségért őszinteséggel feleljen az ember, és csak az számítson bizalomra, aki megbízik másokban. Tiszteletet csak tisztelettel lehet kivívni.
Azért reménykedem: az alaptalan kinyilatkoztatások, címkézések, hamisminősítések kora lejár – egyszer – mindenki részéről.

Mayer Györgyné