„Elszaladt velünk a ló!”

Beszélgetés egy bűnügyről

Megjelent: 1989. március

Négyesben ülünk az asztal körül: Bedekovics Gyula, Lakatos László, Schmidt Henrik rendőrszázadosok meg én, a riporter. A rendőrök tele mondanivalóval, a riporter kíváncsisággal. A beszélgetés kapcsán szeretnénk megismertetni az olvasókkal a „pincebetörôknek” nevezett bűnelkövető csoport tevékenységét azért, hogy eloszlassuk a félreértéseket, helyretegyük a pletykákat.

Tudtuk, hogy a betörés estéjén egy idegen, barna színű Wartburgot láttak a faluban. No, most: Az orgazdának pont egy barna színű Wartburgja van. Ennyi véletlen már egy mesében is sok, ezt az igazságot neki is be kellett látnia. Először egy társat nevezett meg, majd rövidesen még egyet. A két társ is elég hamar belátta az előbbi igazságot a mesével meg a véletlenekkel kapcsolatban, s erről az ügyről is mondaniuk kellett valamit a kihallgatásuk során. Ezek után náluk is házkutatást lehetett tartani, mert egy másik készüléket is magukkal vittek az említett betörésnél, bár Ők azt mondták, hogy az később sajnálatos módon elveszett. Másnap, amikor egyikük pincéjéhez értek a nyomozók, és visszaszóltak rádión, hogy kellene egy teherautó, akkor döbbentünk rá, hogy lényegesen nagyobb halacskák akadtak a horogra, mint amire az elsó „kapásból” gondoltuk volna. Rájöttünk, hogy két pincebetörőt fogtunk. Másik két társukat már ők mesélték el, mert a nyomokból régóta tudtuk, hogy legalább négyen vannak.

– Akkor azért mégsem olyan egyszerű a dolog. Azt mondtad: Felismertük a tárgyakat, tudtuk ezt, tudtuk azt..

– Tudtuk hát! El kell ugyanis oszlatnom egy tévhitet. Amikor egy idő után határozatot küldünk valakinek arról, hogy feljelentése tárgyában a nyomozást a tettes ismeretlen volta miatt megszüntettük, ez még nem jelenti azt, hogy az ügyet is elfelejtettük. Az ügy – legalábbis a jó nyomozó fejében – mint megoldatlan probléma tovább él, a nyomozó a keresett tárgyakat sem felejti el egyhamar. Esetenként évekig emlékszik különös ismertetőjegyekre, egyedi sajátosságokra. Aztán, ha ilyen tárgyat Iát egy házkutatás során, „bekattan egy láncszem” és máris lehet elővenni a régi iratokat, indul az eljárás ismét… Szóval valahogy igy van ez a valóságban

– Szó volt már arról, hogy egy másik ügy kapcsán jutottak el ezekhez a tettesekhez. Akkor ez most mind egy ügy? Hogyan van ez?

– Igen. Ez most mind egy ügy, eddig ebben alapvetően két egymástól függetlenül tevékenykedő bűnöző csoport van, akiket egy orgazda kapcsol össze. Mivel azonban így nem egy szokványos méretű ügy keletkezett, s hogy haladni is tudjunk, egyelőre hárman dolgozunk rajta. Hogy ez a sorozat a nyomozás befejezésekor mekkorara dagad, most még nem merném megjósolni.

–Térjünk vissza a pincebetörőkre! Eleinte igen sok változatát Iehetett hallani annak, hogy valójában kik is a régóta keresett tettesek. Elmondhatjuk most már név szerint is az olvasóknak. hogy kikről van szó?

– Igen. Az ügyészség előzetes letartóztatásba helyezte Sándor Károly, Riczu József és Sándor Zoltán siklósi lakosokat, valamint Sándor László pécsi lakost. Lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el Hábel Ferenc csarnótai lakossal szemben.

– Ők tehát a régóta keresett pincebetörők?

– Így nem helyes ez az állítás. A pincék és présházak esetében Ők követték el a betörések zömét, ki több, ki kevesebb bűncselekményben vett részt. Voltak azonban rajtuk kívül is elkövetők, akik mondhatni a „nagyok árnyékában” be-betörögettek, ugyanis nem minden áltaIunk ismert szőlőhegyi Betörés írható Riczu Józsefék számlájára. Amivel azt akarom mondani, hogy maradtak még felderítetlen ügyek ezután is. Más okból sem helyes azonban pincebetörőknek nevezni e csoport tagjait! Ők voltak ugyanis Siklóson a Mezőgazdasági bolt betörői is; s mindkét esetben százezer forint értékű zsákmánnyal távoztak. Ők vitték el a siklósi tsz csirketelepéről a gázpalackokat, de sűrűn visszajártak a Pannonvin telepeire kötözőszerért, metszőollóért, permetszerekért. Loptak nagy mennyiségben gázpalackokat különböző telepekről és tárolókból, présházakból és hétvégi házakból, loptak autógumikat és fűrészgépet, kapálógépet és permetezőgépet, étkészletet és ébresztőórát, hordókat, tele borral és két 120 literes szőlőprést, amihez már erő is jócskán kellett. Betörtek egy alkalommal a Tenkes Csárdába, majd a környező présházak egyikébe-másikába is, de jártak a Turony melletti szőlőkben is, s Csarnótán egy présháztól 19 mázsa cukrot vittek el tévedésből.

…tévedésből? Nem túIzás ez egy kicsit?!

Nem. Ugyanis eredetileg műtrágyára számítottak, s abból csak pár zsákkal akartak vinni. Mivel azonban tévedtek, s műtrágya helyett cukrot találtak a zsákokban, hát elvitték az egészet.

– Hordók, prések, 19 mázsa cukor, nagyterjedelmü tárgyak, nagy mennyiségű áru, hogyan lehet ezt feltűnés nélkül szállítani? Igaz, hogy ARO-vaI járták a hegyet? Vagy mégis egy utánfutós Lada volt?

– Egyik sem. Sándor Károly tulajdonát képező UAZ gépkocsival szállítottak, ő ezzel járult hozzá az üzlethez, Riczu József pedig közismert testi erejével…

– Előző számunkban olvashattuk, hogy két garázsnyi különféle felszerelési tárgy lett lefoglalva, meg egy irodányi műszaki cikk. Hol lehetett ennyi lopott holmit tárolni?

– Hogy hol? Nagyon egyszerű. Bombabiztos hely volt erre egy présház, ahol senkinek sem jutott volna eszébe a tőle ellopott holmikat keresni, mert annak tulajdonosát abszolut megbízhatónak ismerték a szőlőhegyen is, meg a városban is. Riczu József szorgalmas ember, aki minden ismerőse szerint örökké dolgozik, tevékenykedik, szinte nem tud nyugodtan ülni a helyén. No meg az is közismert volt, hogy anyagi helyzete alapján Siklós legtehetősebb emberei közé tartozik. Ebben a helyzetben tehát nagy sértés lett volna még csak gondolni is arra, hogy ő az egyik betörő! Minden egyes „bevetés után” az ő pincéjéhez tért vissza a csapat, gyorsan bepakoltak a présházba, majd siettek haza. Az osztozkodásra másnap vagy harmadnap került sor. Meg kell mondani, igyekeztek minden esetben becsületesen osztozni a lopott holmin, arányosan feleztek, harmadoltak, negyedeltek, a „tartozásokat”, azt, hogy kinek jár még valami, a következő betörésnél, pontosan felszámították, nehogy becsapják egymást. Osztozkodás után pedig mindenki azt tette a részével, amit akart, megtarthatta, el is adhatta, a nagyobb eladásokat közösen szervezték…

– Így került a holmi az orgazdákhoz. Így van?

– Nem egészen. Orgazda a törvény szerint az – egy kicsit pongyolán fogalmazva – aki vagyon elleni bűncselekménybőI származó dolgot vagyoni haszon végett megszerez, elrejt, vagy elidegenítésében közreműködik. Ez azt jelenti. hogy nem nevezhetem orgazdának azt a személyt, aki használt cikket az általános forgalmi értékhez közeli áron megvásárol valakitől. Különösen akkor nem, ha az eladó emellett valószínűsíti, hogy a dolgot oka van eladni, mert – mondjuk – újat vett helyette, máshova költözik és nem akarja magával vinni, és így tovább. Ugyanis az elkövetők mindig gondosan figyeltek arra, hogy a vevőt megnyugtassák: „tiszta üzletről” van szó. Ebben az esetben a vevő tehát nem is sejthette, hogy lopott dolgot vásárolt. Így álláspontunk szerint orgazdának sem lehet nevezni.

– A rendőrség azonban mégis lefoglalta ezeket a dolgokat a vásárlóktól.

– Igaz. Ugyanis az, aki tolvajtól Iopott dolgot vásárol, a lopott dolog felett nem szerez tulajdonjogot. Régen ezt úgy is mondták, hogy magánforgalomban a vevő nem szerez több jogot, mint amennyi az eladónak volt. Mondjuk – te ellopod az én magnómat és eladod a barátodnak a készüléket, ettől ez a magnó még az én tulajdonom marad, s nem lesz a barátod tulajdona, mert nem tőlem vásárolta, hanem tőled, aki magad sem voltál tulajdonos.

– Na jó, jó! Mi lesz azonban akkor a jóhiszemű vevő kárával? Neki ki fizeti vissza a vételárat, amit ő a tolvajnak, mint eladónak kifizetett?

– Természetesen az eladó. S ha ezt nem teszi, a vevő polgári pert indíthat ellene, kérve a bíróságot, hogy kötelezze az eladót a neki okozott kár megtérítésére, illő kamatokkal együtt. Így ez nem a mi ügyünk. Mi az előkerült tárgyakat – s ehhez az elkövetők hozzájárultak – már a nyomozás során visszaadjuk a károsultaknak, akiktől azokat ellopták. Így a káruk jelentős része már a nyomozás során meg fog térülni. Ha nem térül meg – mert mondjuk a bort megitták, a cukorból bort csináltak a tolvajok – az elkövetőktől követelhetik a kár megtérítését, ez ügyben a sértettek is a bírósághoz fordulhatnak, a büntetőügyben is vagy azon kívül polgári per útján is.

– S mi lesz azokkal a sértettekkel, akiket már kártalanított a biztosító?

– Ez elsősorban a sértett és a biztosító közötti ügy, az nyilvánvaló, hogy a már kártalanított sértett nem tarthat igényt ráadásként az előkerült tárgyakra is. Miután ez esetben a biztosító az elkövetőkkel szemben pert fog indítani az általa kifizetett kártérítés visszaszerzése érdekében, tulajdonképpen az előkerült tárgyak a biztosítót illetnék.

– Van még egy érdekes kérdésem! Lehetett és ma is lehet olyan károsultról hallani, aki egyáltalán nem hitt már abban, hogy a rendőrség sikerrel jár. s ezért kicsivel többet is mondott káraként a feljelentésben, mint amennyit neki ténylegesen okoztak. Ha kiderül egy ilyen eset, akkor mi lesz a hamis feljelentést tevővel?

– Elsősorban: nem ez a gondolkodásmód volt a jellemző a tapasztalataink szerint. Az eddigi nyomozati anyag alapján kevés az ilyen „gyanús” feljelentés.

– Ha kevés, akkor van. Kinek hisz ilyenkor a rendőrség? A feljelentőnek vagy a gyanúsítottnak?

– A büntetőeljárásban alapelv, hogy a feljelentőnek hinni kell. Ugyanis, ha nem mond igazat, akkor a hatóság félrevezetése elnevezésű bűncselekményt követi el. Ha esetleg konkrét személy ellen tesz hamis tartalmú feljelentést, amiben ezt a személyt bűncselekmény elkövetésével vádolja, a hamis vád bűncselekményét követi el. Mindkét esetben ezekért a feljelentőt megbüntetik, tehát nagyot kockáztat, amikor át akarja verni a rendőrséget. Van a dolognak azonban egy másik oldala. Jelen ügyben négy gyanúsított van, mind a négyen igyekeznek őszinte vallomás előadásával helyzetükón könnyíteni. Közülük ketten Siklóson vannak a rendőrség fogdájában, ketten más városban, egy személy nincs fogdában. Gondolom, mindenki el tudja azt képzelni, hogy mintegy ötven ügyben nem tudtak elfogásuk előtt a részletekbe menően „összebeszélni”, hogy esetleg egyformán félrevezessék a kihallgatókat. Amire kettő, három vagy négy gyanúsított egybehangzóan emlékszik a vallomása szerint, azt el kell hinnem El kell hinnem nekik, ha egybehangzóan többen is állítják, hogy adott pincéből nem hoztak el bort vagy csak pár liternyit legfeljebb, el kell hinnem a sértettel szemben is, aki esetleg azt állítja, hogy más mellett 200 liternyi aranyérmes olaszrizling bort is elvittek tőle. Ez most csak egy példa.

– Értem, tehát ilvenkor el kell hinni azt, amit a gvanúsított mond. Mi lesz a feljelentővel?

– Először azt vizsgáljuk meg – anélkül, hogy külön értesítenénk őt a kétségeinkről – hogy volt-e érdeke „átverni” bennünket. Például volt-e biztosítása a pincére és a „gyanús tételért” fizetett-e a biztosító kártérítést. Ha nem találunk ilyen érdeket, akkor egyszerűen arról lehet szó hogy a sértett – nem szándékosan – tévedett. Ilyenkor is szembesítésre kerül sor és ha nem tudja kárát valószínűsíteni, ezt a tételt nem fogadjuk el kárnak.

– Még egy problémát felvetnék: Mondjuk, tavaly vettent Sándor Károlytól két gázpalackot, meg egy hordót. Ezek a dolgok nálam vannak, a rendőrök eddig felém se néztek, de az eddigiek alapján valószínűnek látszik, hogy ezek a dolgok is lopásból származnak. Mit tegyek? Hozzam be ezeket a holmikat a rendőrségre vagy várjak?

– Ha már feltételesen beszélünk: én bevinném. Nemcsak azért, mert tudom. hogy létezik egy bűnpártolás nevü bűncselekmény, amit az követ el, aki a bűntetőeljárás sikerét meghiúsítani törekszik vagy közreműködik a bűncselekményből származó előny biztosításában anélkül, hogy az elkövetővel előzetesen megállapodott volna. És esetleg attól félek, hogy ha a lopott holmikat dugdosni kezdem, rámsütik, hogy én „bűnpártoIok”… azért is bevinném, mert később már cinkosnak érezném magam enélkül is, de mások is annak tartanának…, azt már nem is mondom, hogy mit csinálnék, ha később valaki felismerné nálam a tőle ellopott hordót… Szóval, én bevinném, mielőtt jönnek a rendőrök, mert a gyanúsítottaknak még sok minden eszébe juthat!

– Többször hallottam már tőletek, hogy minden ügynek van valami sztorija, ami a „roboť” mellett megvidámítja a nyomozót. Volt ebben az ügyben is sztori?

– Több is. Talán egyet a sok közül: volt egy szőlősgazda. akihez az elkövetők többször is ellátogattak. Egyiküknek az volt a szavajárása: „No, menjünk be ide vagy oda, nézzük meg, mije van a Gusztinak!” Mindenki Gusztivá vált már a végén számára. Szóval volt ez a gazda, akit többször is meglátogattak, ezért bosszút forralt. Megtöltött egy csomó küIönféle egzotikus címkéjű üveget színes vízzel és azokkal rakta körbe a szekrények tetejét, meg a présházat, Ezután több helyen kiírta kívül, hogy: „Vigyázat! 220 Volt!”. Jól tippelt. Az elkövetők ráharaptak a csalira, és amikor legközelebb arra jártak, az egyik főnök kiadta a jelszót: „Nézzük meg a Gusztit, mitől lett ilyen szemtelen, hogy áramot vezet az ajtóba!” Megnézték és elvitték a temérdek „márkás ital”-t. Csak otthon, a „bázison”, a kóstolásnál derült ki, hogy átverték őket. Ki is dobták az üvegeket. Most a kihallgatások során derült ki, hogy két csattanója volt a viccnek. Volt a kidobott üvegek között két valódi Martini is.

– Te is utaltál rá, hogy hosszú ideig tehetetlenek voltatok. Azt hallottam, hogy ha a rendőrség elfogadja a szőlősgazdák segítségét és bevonja őket a rendőrségi figyelőmunkába, hamarabb célt érhettetek volna. Több olyan csoportról is tudok, aki felajánlotta segítségét, majd miután visszautasítottátok őket, maguk szerveztek ilyen akciókat.

– Így igaz. Sajnos a tetteseket ők sem tudták elfogni, aminek több oka is van. Egyiket a nyomozás során hallottam az elkövetőktől: egy Ilyen csoportnak, ha nem is szorosan, de Riczu József is tagja volt. Sándor Károlyék rendszeresen gyűjtöttek híreket – elsősorban Riczu József révén -, hogy a sértettek mennyire mondtak igazat a rendőröknek egy-egy betörésükről.

– Ez akkor az ügynek egy nagy tanulsága! Volt több is?

– Volt. Most mar tudjuk, hogy valóban egy jól szervezett csoporttal álltunk szemben. Gondosan vigyáztak a nyomokra, kesztyűt hordtak, lábnyomot, kocsinyomot elsöpörték… a végére már volt rádiójuk, amivel elláthatták volna a figyelőt, ha el nem fogjuk őket. Amit nem számíthattunk ki: a csapat két vezérének otthon, az asszony elött is konspirálnia kellett, tehát éjszakára nem volt szabad kimaradniuk, mert akkor valamelyik feleség előbb-utóbb gyanút fogott volna. Így aztán este kilenc, legfeljebb fél tíz volt. at}llkor a férjek hazatértek. Ez volt az az időpont, amikorra a zsákmány már Riczu József présházában pihent. És ez volt az az időpont, amikor a rendőrök meg a szőlősgazdák éjszakai „szolgálat”-ba indultak.

– Nem volt ez a rendőrség egyetlen tévedése. Hallottam olyan szóbeszédről is, hogy Sándor Károlyról már régen mondták a rendőröknek, hogy gyanús. Sőt, hallottam, hogy a már említett Hábel Ferencet is gyanúsította valaki a cukorlopással, ami most beigazolódott.

– Először is: az, hogy valaki gyanús másvalakinek, ez így önmagában, bizonyíték nélkül még semmit nem jelent.

– Elhangzott, hogy mintegy 50 bűncselekményről lehet szó ebben az ügyben. Mekkora időtartamra oszlik el ez a mennyiség?

– Egyelőre 1987 elejéig mentünk vissza. Azonban, nem állíthatom, hogy ott a sorozat kezdete, mert egy bűncselekmény-sorozat soha nem annak indul. Úgy kezdődik, hogy elkövetnek egy bűncselekményt, ami kis kárértékű, bagatell ügy és megússzák, majd egy ideig lapítanak. Mivel semmi bajuk nem lesz, elkövetik a következőt…., és így tovább. Gyanúsítottam mondta a kihallgatáson: „Abba kellett volna már hagyni, tudtam én és mondtam is mindig, hagyjuk már abba! Csak nem tudtuk már abbahagyni mert elszaladt velünk a ló…” Egyik a másikat hajtotta, lassan már mindenki „Gusztłvá vált”, kétfelé szakadt a világ egyikben ők voltak, a másikban csupa „Guszti”.

– Mekkora kárt okoztak összességében ezzel a sorozattal?

– Ezt sem lehet még pontosan meghatározni, hevenyeszett számításaink szerint egymillió forint kürüli lesz a végösszeg.

– Mikorra várhatják a károsultak, hogy visszakapják gépeiket, eszközeiket?

– Úgy gondolom. hogy mire e cikk olvasható lesz az újságban, már folyamatosan fogadjuk a károsultakat; a szakértő felbecsüli a tárgyak eltulajdonításkori és jelenlegi értékét, megállapítja az okozott és a megtérült kárt, a sértetteket a még szükséges részletekről kihallgatjuk, majd vihetik gépeiket.

– Nem lehetett volna mindjárt az elejétől ezt folyamatosan csinálni?

– Elvi akadálya nem volt. De még mindig nincs nálunk minden olyan érték, amit vissza szeretnénk adni, Előfordulhatott volna, hogy egy sértettnek hetente kellett volna jönnie valamiért, ami Siklósról még elképzelhető, de vannak pécsi sértettek is, sőt egy hódmezővásárhelyi pincetulajdonos is.

– Mikorra várható az ügyben a nyomozás befejezése?

– Szeretnénk, ha az első félévben ez megtörténne. Ebben támogat bennünket az ügyészseg is. Dr. Czinczár Ede vezető ügyész azt is megígérte, hogy ő is szivesen áll az újság rendelkezésére, s a jogerős ítélet meghozataláról is tájékoztatni fogja az olvasókat.
Beszélgetnénk még, ám a nyomozóknak menni kell. a munka nem állhat. Így is sok időt veszítettek.

Kovács Imre