A LAKÓHELYÉRT TENNI, CSELEKEDNI…
Megjelent: 1988. augusztus
Siklós-Máriagyűd. E község már jóideje Siklós része. Ha valaki a falusiakkal beszélget az életükről, a mostani gondokról, problémákról, előbb-utóbb szóba kerül Nagy Sándor neve, mint egy olyan emberé, aki nagyon sokat tett, tesz a közösségért.
Középparaszti családból származom. Gazdasági iskolát végeztem. és egész életemben a mezőgazdaságban tevékenykedtem. Magángazdálkodóként kezdtem dolgozni, majd amikor jött a beszolgáltatási rendszer — és még a padlást is lesöpörték —, a Statisztikai Hivatalnál helyezkedtem el, mint terménybecslő. Miután megszűnt a beszolgáltatási kötelezettség, ismét magángazdálkodó lettem. 1960-ban, a tsz-szervezés idején én is beléptem a közösbe. Rövid idő alatt egy jól működó tsz dolgozott Mária-
gyűdön: kétmillió forinttal gazdálkodtunk, volt két erőgépünk, 10 hold szőlő, saját borfeldolgozó. 1962-ben egyesült a helyi tsz a siklósival, és ezek a javak a közös, egyesített szövetkezeté lettek. Ezenkívül még az is rosszul érintette a gyűdi parasztságot, hogy ők 60 forintot kaptak, míg a vidékről idehozott mezőgazdasági munkások 100 forintot kerestek. Ez nekem nem tetszett, amit szóvá is
tettem — Így hamarosan mennem kellett.
Rövid ideig Turonyban voltam, majd Diósviszlón dolgoztam, mint agronómus. Az 1970-es évek közepén hazajöttem. Dolgoztam a Borforgalmi Vállalatnál borátvevőként, ezután a Pannonia Pincegazda Szakcsoport tagjaként. Innen mentem nyugdíjba. Velük még mindig tartom a kapcsolatot, bedolgozom társadalmi munkásként. Az 1980-as évek elején Göntérben oltványtermeló szakcsoportot szerveztem.
Tudom. hogy a közéleti munkából is aktívan kivette részét.
Az előző ciklusban tanácstagként igyekeztem tenni a faluért. Máriagyűd Siklóssal való egyesítésekor a helyi népfront elnöke voltam. Sajnos, erre az eseményre — az egyesítési gyűlésre — engem meg sem hívtak.
Hallottam, hogy emlékművet szeretnének állítani a II. világháborúban elesettek tiszteletére.
Máriagyűd az 1925-33-as években nagyon csúnya község volt. A hegyről lezúduló víz embernyi gödröket vágott, szinte a házak elött. Azután az emberek nekiálltak és országutat építettek. Akik ezt véghezvitték, azoknak nagy része elesett a háborúban. és most jeltelen sirban nyugosznak. Mi saját erőből emlékművet szeretnénk nekik állítani, hogy a kegyelet virágait az utódaik és a falusiak tudják hova elhelyezni. Sajnos, az engedély megszerzése nagyon vontatottan halad.
Milyennek látja a község jelenlegi helyzetét?
Nagy az idegenforgalom, sok külföldi is jön, ezért is szomorú, hogy a közterületek nincsenek rendszeresen lekaszálva, nem megfeleló a szemét elszállítása sem. Az I. világháborús emlékmű környezete sem olyan. mint lennie kellene. Nincs egy helyiség a községben, ahol a tanácstagok összejöhetnének, vagy ahol a népfront a gyűlését megtarthatná. A tanács a súlyos gondokat megoldja, de hát nekünk ezek is problémák. Örülünk annak, hogy egyre több fiatal pár építkezik, költözik ide a betontömbökből.
Mindig nehezebb a megélhetés, és itt gazdálkodni is tudnak majd. A mai falu élete már nem nagyon hasonlít a régire, a fejlődést nem kerülhette el. de a vele járó árnyoldalakat sem. Most éppen azt szeretném feldolgozni, hogy miért él közöttünk annyi alkoholista, miért isznak az emberek, milyen családi vagy társadalmi okok miatt nyúlnak a pohárért.
Nekem egy vezérelvem volt mindig: a község érdekében tenni, cselekedni.
Sz. L.